Hogyan növelte 87%-kal az e-kereskedelmi konverziós arányt a Dermaonline webáruház?
Egy sikertörténet kezdete
A Dermaonline egy 2013-ban indult, gyógyszertári kozmetikumokat forgalmazó webáruház, mely mögött szakmai háttérként gyógyszerészi támogatás áll a vásárlók döntésének megkönnyítéséhez.
Noha a vásárlóik nagy része tudatos, célirányosan választ márkát és terméket, egy szűkebb réteg egyedi bőrproblémával érkezik, melyre megoldást keres.
Az ő számukra nyújt értékes segítséget az e-mailben és telefonon is elérhető tájékoztatás, mely a speciális igényekre személyre szabottan kínál termékeket, és akár ingyenes termékminta csomagokat a kipróbáláshoz.
Az új vásárlók edukálása mellett a visszatérő vásárlók óriási szerepet töltenek be a Dermaonline webáruház forgalmában, ezért a marketing folyamataikban az állandó akciók mellett igyekeznek számukra olyan lehetőségeket kínálni, mint például a terméktesztelés egy zárt csoport tagjaként.
A Dermaonline a kezdetektől, 2014 óta használja az Optimonkot, azonban 2021. novemberében döntöttek úgy, hogy egy rendszerezett stratégia mentén gondolják át és valósítják meg kampányaikat. Ekkor keresték meg a Konverzió Mester csapatát hogy a Webáruház Perszonalizáció keretén belül segítsünk nekik. Célként a feliratkozók gyűjtését, a kosárelhagyók számának csökkentését, és a vásárlói döntés segítését tűzték ki a visszatérő és az új vásárlói csoportoknak egyaránt.
A 2022. március 1. és március 31. közötti időszakban a következő eredményeket érték el a szakértőink közreműködésével:
E-kereskedelmi konverziós arány növekedése: 86,85%
Bevételnövekedés: 8,22%
Milyen kampányokkal értük el ezeket az eredményeket?
Webáruház Perszonalizáció a Dermaonline.hu oldalán
1) Egyedi ajánlat az oldalt elhagyni készülő látogatóknak
Az első kampány célja az volt, hogy a nem vásárló új látogatók számára olyan értéket adjunk, amelyért cserébe szívesen és örömmel feliratkoznak.
A célunk volt az is, hogy felmérjük, mivel segíthetjük számukra a későbbi vásárlást: egy tudásanyaggal, ami segít a bőrtípusnak megfelelő kozmetikum kiválasztásában, vagy inkább egy 10%-os kedvezmény kuponnal, amit a következő vásárlásuk során válthatnak be. Erre egy klasszikus A/B tesztet alakítottunk ki.
Ehhez egy popupot állítottunk be, ami egyetlen alkalommal jelent meg a látogató számára, akkor, amikor a kilépési szándékot érzékelte, így nem szakítottuk félbe a böngészési folyamatát, nem zavartuk az ügyfélélményt.
A látogatók pedig egyértelművé tették, melyiket választanák. A tudásanyagot kérők konverziós aránya 6,17%, míg a kedvezményt választók aránya 13,98% volt.
2) A webáruház egyedi értékajánlatának kiemelt kommunikációja
A Dermaonline egyik – vásárlók szempontjából – fontos értékét képviseli a gyors kiszállítás, és ebben a kampányban ezt kommunikáltuk az oldal látogatóinak.
Azoknak a látogatóknak, akik egy bizonyos időt eltöltöttek a termék oldalon, tehát nyilvánvalóan érdeklődtek egy adott termék iránt, ugyanakkor még nem helyeztek a kosarukba semmit.
Arra próbáltuk rávezetni őket a kampány során, hogy ha itt vásárolja meg a kinézett terméket, az rövid időn belül kiszállításra kerül. Ennek érdekében a termékoldalon jelenítettük meg az ajánlatot sticky bar formájában. Minden látogató maximum két alkalommal találkozott vele, ami így elősegítette a vásárlói döntését – a számok és eredmények alapján.
3) Remarketing az utoljára nézett termékre
A visszatérő és a korábban még nem vásárolt látogatóknak egyaránt szólt az a kampány, mely az általuk korábban nézett terméket jelenítette meg számukra.
A látogató által meghatározott ideig nézett termékajánlat dinamikusan jelent meg a sticky bar-ban minden látogató számára legfeljebb 2 alkalommal.
4) Cross sell ajánlatok mutatása a kosárban lévő termék alapján
A kampány azoknak a látogatóknak szólt, akik már helyeztek a kosarukba terméket. Számukra ajánlottunk egy előre pontosan meghatározott, releváns terméket rögtön azután, hogy az elsőt kosárba helyezték.
A sticky barban megjelenített ajánlat minden látogató számára egy alkalommal jelent meg.
5) Termékválasztás segítése célirányos kérdéseken keresztül
A látogatók az oldalon eltöltött bizonyos idő után találkoztak a kampánnyal, amely egy előre meghatározott, tematikus kérdéssor kitöltése után, a bőrtípusuk meghatározásával segítette őket a megfelelő termék választásában.
Maximum két alkalommal találkoztak a kampánnyal, mely két kategória oldalon jelent meg számukra.
Két előnye is volt ennek a kampánynak. Az egyik, hogy a vásárlói élményt növeltük a személyre szabott, azaz perszonalizált üzenettel. A másik, hogy szakértőként pozicionáltuk a Dermaonline-t, mint brandet a látogatók szemében, ami így együttesen növelte a konverziót. Így tudsz akár márkaépítésre is használni egy OptiMonk kampányt.
6) Kosárelhagyók számának csökkentése ajándék termékkel
Az egyik legjelentősebb bevétel növelő eszköz a kosárelhagyók számának csökkentése, mert itt a vásárló már meghozta a döntést arról, milyen termékre van szüksége. Erről a fontos témáról már korábban is írtunk cikket, valamint ITT VAN egy videó is, ahol szintén szóba kerül ez a téma.
Ebben a kampányban ezért a kosárba tett termék értéke alapján négy szegmenst különböztettünk meg.
A kilépési szándék érzékelésekor jelent meg az értékhatárnak megfelelő ajándék választási lehetősége, mely egy gombnyomásra bekerült a kosárba.
A korábban már vásárlók számára nem jelent meg az ajánlat, illetve más – kosárelhagyás csökkentésére irányuló – kampánnyal sem találkoztak, akiknek ez a kampány megjelent.
Tanulságok
A Dermaonline webáruház esete is azt mutatta meg nekünk, hogy a vásárlói viselkedés megfigyelésén alapuló, célzott és perszonalizált kampányok mennyire eredményesek tudnak lenni.
A Webáruház Perszonalizáció (WAP) erőssége pontosan az adatokon alapuló vásárlói viselkedés elemzésében, és az ehhez igazodó stratégia kialakításában rejlik, mely a vásárlók számára döntést megkönnyítő és ügyfélélményt jelentő változtatásokat eredményez.
A számok pedig magukért beszélnek, hiszen mindössze egy hónap alatt sikerült 8,22%-kal növelni a bevételt.
A kampányok sikerességét még olyan módon is vizsgáltuk, hogy induláskor egy A/B tesztnek vetettük alá őket egy láthatatlan variáns létrehozásával. Ezáltal külön mérni tudtuk hogyan viselkednek azok a látogatók, akik találkoztak a kampányokkal, szemben azokkal, akik nem, és milyen különbség jelentkezik a két csoport viselkedésében, és nem utolsó sorban költésében.
Természetesen a Google Analytics statisztikák folyamatos monitorozása mellett nem áll meg az optimalizálás, újabb ajánlatok tesztelésével naprakészen frissülnek az eredmények is.
Szeretnéd tudni, hogyan segítheted a vásárlóid döntését, és ezáltal a Dermaonline-hoz hasonló eredményeket elérni a saját webáruházadban? Szeretnéd, ha a Tiéd lenne a következő sikertörténet?
Jelentkezz most ingyenes online webináriumunkra, ahol 50 perc alatt szinte mindent megtudhatsz a Webáruház Perszonalizációról!